Bár civilizációnk erősen profitorientált, ami bolygónk jelentős kizsákmányolásával jár. Ezen jelentős mértékben lehet enyhíteni, ha megtaláljuk azt az aranyközéputat, ami a környezetet is kíméli, de továbbra is tudunk profitot termelni.
Hosszú éveken keresztül úgy termeltünk, hogy közben nem foglalkoztunk a környezet károsításának következményeivel. Most, hogy a világ tudósai megkongatták a vészharangot, szerencsére egyre több olyan törekvés van, amelyekkel próbálják megállítani a már visszafordíthatatlant. Nemzetközi konferenciákon próbálnak a nemzetek képviselői olyan egyezményeket létrehozni, amelyek a fenntarthatóságot próbálják valamelyest szabályozni. Egyelőre kevés kötelező érvényű intézkedés van, de az egyik legfontosabb megfogalmazott tétel, a globális felmelegedés lassítását célzó nettó zéró elérése. Ez nem más, mint egyfajta vállalás a szén-dioxid kibocsátás megszüntetésére, karbonsemlegessé válásra. A termelés marad, de olyan technológiákat kell alkalmazni, ami folyamatosan közelít e cél eléréséhez. A szén-dioxid kibocsátó vállalatok évről évre változtatásokat eszközölnek a cél elérése érdekében, amit kommunikálnak is jelentések formájában. Nyilván van olyan szektor, ahol a nettó zéró elérése képtelenség, de ebben az esetben vásárolhatnak szén-dioxid kvótákat. A baj akkor van, amikor nincs szinkronban a kommunikáció és a valóság. Ennek két verziója lehetséges: az egyik a greeenhusing, a másik pedig a greenwashing.
Greenhusing-ról alulkommunikáltság esetében beszélhetünk, vagyis amikor egy adott vállalat inkább nem kommunikál, nem ad ki jelentéseket, vagy azt nem kellő részletességgel teszi, mert attól tart, hogy a fenntarthatósági gyakorlata miatt számonkérik, kritizálják.
A greenwashing pedig egy olyan marketing stratégia, amely hamis benyomást kelt a termék vagy a vállalat fenntarthatósági törekvéseiről. A gyártott terméket, szolgáltatást próbálják környezetbarátnak beállítani, miközben nem történik valódi erőfeszítés a fenntarthatóság jegyében.
A Zallys elektromos járműveivel az az igazság, hogy a teljes termékciklust figyelembevéve, a lítiumbányászat sajnos egy sarkalatos pont, de a jelenleg elérhető összes forgalomban lévő megoldások közül a legjobb technológia, amíg a hidrogén meghajtású járművek elérhetővé nem válnak. Tehát ha Ön Zallys gépeket vásárol, akkor a fenntarthatósági jelentésben a Zallys elektromos járművei abszolút pozitív és követendő példát mutatnak, piacvezetővé teheti Önt.
Persze sokan nem azért nem foglalkoznak a környezettel, mert nem áll módjukban, hanem mert egyszerűen nem érdekli őket, mivel a változásokat nem azonnal tapasztaljuk meg. Pedig:
„Az igazi természetvédő az, aki tudja, hogy a világot nem a szüleinktől örököltük, hanem gyermekeinktől kölcsönözzük” – John James Audubon. Fontos még tudni, hogy a Zallys elektromos gépek nem csak környezetbarát eszközök, de (fel)használóbarátak is. Ugyanis kibocsátás terén a zajszennyezés és a rezgés is elkerülhető ezekkel a járművekkel, így az operátor nem fárad el annyira a műszak végére, nem szenved halláskárosodást sem, ebből a szempontból biztos lehet benne a cégvezető, hogy az operátor kedvelni fogja a munkáját. Ehhez még az is hozzájárul, hogy a Zallys gépek kényelmesek, könnyen kezelhetők, mivel a gyártó már a tervezéskor nagy figyelmet fordít az ergonomikus kialakításra.
Összehasonlít
* Zallys M6.5, Ipari kocsimozgató *
Zallys, Zallys Ipari vontató, Zallys kocsimozgató 0 Ft A Zallys M6.5 ipari kocsimozgató főbb jellemzői:- Atex és IECEx tanúsítvánnyal rendelkezik, mely alkalmassá teszi potenciálisan robbanásveszélyes környezetben való használatra;
- pneumatikus kerekekkel beltéri és kültéri használatra is alkalmas, akár egyenetlen talajon is;
- sebességváltó-gomb az 5 fokozatú beállításhoz;
- tartozékok és vontatószerkezetek széles választéka.
- maximális sebesség: 4,0 km/h;
- maximum 15% dőlésszögű terepen használható;
- vontatóképessége: maximum 6.000 kg (a terepviszonyok függvényében változik);
- teherbíróképessége: maximum 300 kg;
- maximális vontatóereje: 2.400 N;
- vibráció: <2,5 m/s²;
- a kezelőnél mért zajszint: <70 dB.
Az M6.5 prospektusát itt tudja megnyitni!
Kedvencekhez Kosárba teszemÁrajánlatot kérek Gyorsnézet
Összehasonlít
* Zallys JL250 Hidraulikus emelődaru *
Zallys, Zallys emelődaru, daru 0 Ft A JL250 elektromos emelődarut úgy tervezték, hogy felgyorsítsa és optimalizálja az emeléssel és logisztikával kapcsolatos összes műveletet, ezzel növelve a termelékenységet, mindezt maximális biztonság és ergonómia biztosításával, a kezelő számára. Főbb jellemzői:- motoros kormányfej-vezető;
- karvezérlők vezetékes vezérléssel működtetve;
- hidraulikus emelő és hosszabbító;
- borulásgátló rendszer alapfelszereltségként;
- 100% elektromos.
- maximum 250 kg képes emelni;
- a legkisebb fordulókör sugara: 1.050 mm
- vibráció: <2,5 m/s²;
- a kezelőnél mért zajszint: <70 dB.
A JL250 prospektusát itt tudja megnyitni!
Kedvencekhez Kosárba teszemÁrajánlatot kérek Gyorsnézet
Összehasonlít
* Zallys K3 Személyállásos vontató, kis rakodóval *
Zallys, Zallys személyállásos vontató 0 Ft A Zallys K3 személyállásos vontató ideális megoldás a kézi tehermozgatás kiküszöbölésére és a mozgás felgyorsítására. Főbb jellemzői:- pneumatikus kerekekkel beltéri és kültéri használatra is alkalmas, akár egyenetlen talajon is;
- standard vagy testre szabható vontatószerkezetek széles választéka.
- maximális sebesség: 12 km/h;
- maximum 15% dőlésszögű terepen használható;
- vontatóképessége: maximum 1.000 kg (a terepviszonyok függvényében változik);
- teherbíróképessége: maximum 250 kg;
- a legkisebb fordulókör sugara: 2.100 mm
- vibráció: <2,5 m/s²;
- a kezelőnél mért zajszint: <70 dB.
A K3 prospektusát itt tudja megnyitni!
Kedvencekhez Kosárba teszemÁrajánlatot kérek Gyorsnézet
Összehasonlít
* Zallys JL150 Elektromos emelődaru *
Zallys, Zallys emelődaru, daru 0 Ft A JL150 elektromos emelődarut úgy tervezték, hogy felgyorsítsa és optimalizálja az emeléssel és logisztikával kapcsolatos összes műveletet, ezzel növelve a termelékenységet, mindezt maximális biztonság és ergonómia biztosításával, a kezelő számára. Főbb jellemzői:- kézi tolásvezető;
- karvezérlők vezetékes vezérléssel működtetve;
- elektromos emelő és hosszabbító;
- borulásgátló rendszer alapfelszereltségként;
- 100% elektromos.
- maximum 150 kg képes emelni;
- a legkisebb fordulókör sugara: 1.050 mm
- vibráció: <2,5 m/s²;
- a kezelőnél mért zajszint: <70 dB.
A JL150 prospektusát itt tudja megnyitni!
Kedvencekhez Kosárba teszemÁrajánlatot kérek Gyorsnézet
Összehasonlít
* Zallys JL500 Elektromos-hidraulikus emelődaru, 500 kg-ig *
Zallys, Zallys emelődaru, daru 0 Ft A JL500 elektromos-hidraulikus emelődarut úgy tervezték, hogy felgyorsítsa és optimalizálja az emeléssel és logisztikával kapcsolatos összes műveletet, ezzel növelve a termelékenységet, mindezt maximális biztonság és ergonómia biztosításával, a kezelő számára. Főbb jellemzői:- motoros kormányfej-vezető;
- karvezérlők vezetékes vezérléssel működtetve;
- hidraulikus emelő és hosszabbító;
- borulásgátló rendszer alapfelszereltségként;
- 100% elektromos.
- maximum 500 kg képes emelni;
- a legkisebb fordulókör sugara: 1.050 mm
- vibráció: <2,5 m/s²;
- a kezelőnél mért zajszint: <70 dB.
A JL500 prospektusát itt tudja megnyitni!
Kedvencekhez Kosárba teszemÁrajánlatot kérek Gyorsnézet
Összehasonlít
* Zallys R6 Terepjáró vontató *
Zallys, Zallys Ipari vontató 0 Ft A Zallys R6 ipari terepjáró vontató főbb jellemzői:- elérhető standard és magasabb kategóriás változatban is;
- pneumatikus kerekekkel beltéri és kültéri használatra is alkalmas, akár egyenetlen talajon is;
- fordulékony;
- 5 fokozatban állítható sebesség;
- standard vagy testre szabható tartozékok széles választéka.
- maximális sebesség: 5 km/h;
- maximum 15% dőlésszögű terepen használható;
- teherbíróképessége: maximum 1.200 kg;
- vontatóképessége: maximum 5.000 kg vagy 6.000 kg (a terepviszonyok függvényében változik);
- maximális vontatóereje: 4.400 N;
- a legkisebb fordulókör sugara: 4.300 mm
- vibráció: <2,5 m/s²;
- a kezelőnél mért zajszint: <70 dB.
Az R6 prospektusát itt tudja megnyitni!
Kedvencekhez Kosárba teszemÁrajánlatot kérek Gyorsnézet
Összehasonlít
* Zallys M4 AISI 316 Ipari vontató, 3000 kg-ig *
Zallys, Zallys Ipari vontató 0 Ft A Zallys M4 AISI 316 ipari vontató főbb jellemzői:- rozsdamentes acélból készült, így nagy tisztaságot igénylő környezetben is alkalmazható;
- pneumatikus kerekekkel beltéri és kültéri használatra is alkalmas, akár egyenetlen talajon is;
- 5 fokozatban állítható sebesség;
- tartozékok és vontatószerkezetek széles választéka.
- maximum sebesség: 4,5 km/h ;
- teherbírása 3.000 kg (terepviszonyok függvénye);
- maximum 15% dőlésszögű terepen használható;
- maximális vontatóereje 1.600 N;
- alacsony rezgésű: <2,5 m/s²;
- alacsony zajszintű: <70 dB.
Az M4 AISI 316 prospektusát itt tudja megnyitni!
Jelenleg nincs elérhető videó az M4 AISI 316-ról. Kedvencekhez Kosárba teszemÁrajánlatot kérek Gyorsnézet
Összehasonlít
* Zallys JESPI Anyagmozgató kézikocsi *
Zallys, Zallys anyagmozgató, Zallys elektromos kézikocsi 0 Ft A Zallys JESPI anyagmozgató kézikocsi ideális megoldás a kézi rakománymozgatás kiküszöbölésére. Főbb jellemzői:- keskeny nyomtávval a maximális teherbírása 500 kg;
- pneumatikus kerekekkel beltéri és kültéri használatra is alkalmas, akár egyenetlen talajon is;
- 5 fokozatban állítható sebesség;
- standard és egyedi tartozékokkal is lehet választani.
- maximális sebesség: 5,5 km/h;
- maximum 30% dőlésszögű terepen használható;
- teherbíróképessége: maximum 1.000 kg;
- vontatóképessége: maximum 3.000 kg (a terepviszonyok függvényében változik);
- maximális vontatóereje: 1.600 N;
- vibráció: <2,5 m/s²;
- a kezelőnél mért zajszint: <70 dB.
A JESPI prospektusát itt tudja megnyitni!
Kedvencekhez Kosárba teszemÁrajánlatot kérek Gyorsnézet
Összehasonlít
* Zallys M5, Ipari tolóberendezés *
Zallys, Zallys ipari tolóberendezés, Zallys Ipari vontató 0 Ft A Zallys M5 ipari tolóberendezés főbb jellemzői:- Atex és IECEx tanúsítvánnyal rendelkezik, mely alkalmassá teszi potenciálisan robbanásveszélyes környezetben való használatra;
- pneumatikus kerekekkel beltéri és kültéri használatra is alkalmas, akár egyenetlen talajon is;
- sebességváltó-gomb az 5 fokozatú beállításhoz;
- tartozékok és vontatószerkezetek széles választéka.
- maximális sebesség: 5,5 km/h;
- maximum 15% dőlésszögű terepen használható;
- vontatóképessége: maximum 4.000 kg (a terepviszonyok függvényében változik);
- maximális vontatóereje: 1.800 N;
- vibráció: <2,5 m/s²;
- a kezelőnél mért zajszint: <70 dB.
Összehasonlít
* Zallys M3 Ipari vontató, 1500 kg-ig *
Zallys, Zallys Ipari vontató 0 Ft A Zallys M3 ipari vontató főbb jellemzői:- rendkívül sokoldalúan használható;
- cserélhető akkumulátorcsomagok;
- opcionális lassú/gyors gomb;
- tartozékok és vontatószerkezetek széles választéka.
- maximum sebesség: 4,5 km/h ;
- teherbírása 1500 kg (tereplejtés függvénye);
- maximum 15% dőlésszögű terepen használható;
- kerekei alkalmassá teszik az egyenetlen talajon való használatra.;
- maximális vontatóereje 800 N;
- alacsony rezgésű: <2,5 m/s²;
- alacsony zajszintű: <70 dB.
Az M3 prospektusát itt tudja megnyitni!
Kedvencekhez Kosárba teszemÁrajánlatot kérek Gyorsnézet
Összehasonlít
* Zallys S2 Ipari logisztikai jármű *
Zallys, Zallys Ipari vontató, Zallys logisztikai jármű 0 Ft A Zallys S2 ipari logisztikai jármű alacsony szintre ideális megoldás a kézi rakománymozgatás kiküszöbölésére és a mozgás felgyorsítására. Főbb jellemzői:- elérhető standard és magasabb kategóriás változatban is;
- pneumatikus kerekekkel beltéri és kültéri használatra is alkalmas, akár egyenetlen talajon is;
- fordulékony;
- opcionális gomb a 2 fokozatú sebesség-beállításhoz;
- standard vagy testre szabható tartozékok széles választéka.
- maximális sebesség: 10 km/h vagy 12 km/h;
- maximum 15% dőlésszögű terepen használható;
- teherbíróképessége: maximum 500 kg;
- vontatóképessége: maximum 1.500 kg vagy 1.500 kg (a terepviszonyok függvényében változik);
- maximális vontatóereje: 500 vagy 1.500 N;
- a legkisebb fordulókör sugara: 4.300 mm
- vibráció: <2,5 m/s²;
- a kezelőnél mért zajszint: <70 dB.
Az S2 prospektusát itt tudja megnyitni!
Jelenleg nincs elérhető videó. Kedvencekhez Kosárba teszemÁrajánlatot kérek Gyorsnézet
Összehasonlít
* Zallys K2 Személyállásos vontató, 850 kg-ig *
Zallys, Zallys személyállásos vontató 0 Ft A Zallys K2 személyállásos vontató ideális megoldás a kézi tehermozgatás kiküszöbölésére és a mozgás felgyorsítására. Főbb jellemzői:- nyomot nem hagyó gumikkal;
- 5 fokozatban állítható sebesség;
- standard vagy testre szabható vontatószerkezetek széles választéka.
- maximális sebesség: 10 km/h;
- maximum 15% dőlésszögű terepen használható;
- vontatóképessége: maximum 850 kg (a terepviszonyok függvényében változik);
- maximális vontatóereje: 800 N;
- a legkisebb fordulókör sugara: 1.900 mm
- vibráció: <2,5 m/s²;
- a kezelőnél mért zajszint: <70 dB.
