Bár a gyártó rendkívül nagy hangsúlyt fordít arra, hogy valóban minőségi járműveket tervezzen, nyilván semmi sem tart örökké.
A garancia, jótállás és szavatosság érvényesítésére a hazai jogszabályok a mérvadók*, de még mielőtt Zallys-t vásárolna, ismerje meg a vonatkozó tudnivalókat.
Minden terméküket a „Solidworks Premium” 3D modellező programmal tervezik, hogy garantálják a magas minőségi színvonalat még a termék megvalósítása előtt. Nagy gondossággal választják ki a megfelelő anyagokat. Gondoljunk például arra, hogy a járműkezelő platform kifejezetten erős műanyagból készül, hiszen a Zallys-nál, a tervezés során pontosan tisztában voltak azzal, hogy egy üzemi környezetben kisebb-nagyobb koccanások-, a mozgatott áru tehetetlenségéből eredő elmozdulás következtében bizony keletkezhetnek sérülések a járműveken, de ezt kivédendő, a kritikus részeket ennek megfelelő burkolattal látták el.
A Berlean Kft. hiába magyar értékesítő, a Zallys nem hagyja magára, mivel az eladásnál nem ér véget a cég támogatása. Bár a szervizelés nem Olaszországban történik, hanem a Pagát Gold Zrt. látja el ezt a feladatot, aki a Zallys-t a magyarországi szerviz partnerkapcsolata révén a nap 24 órájában el tudja érni, és az alkatrészek valóban rendelkezésre is állnak. A szerviz munkáját maximálisan megtámogatják kintről, hiszen rengeteg útmutató videó áll rendelkezésükre a 24 órás elérhetőség mellett.
Amit a Pagát Goldról tudni érdemes, hogy 1991 óta működik, mint független targoncaszerviz. A legkiválóbb szakemberekkel dolgoznak és a legkiválóbb eszközökkel. Bármilyen típusú és évjáratú targoncával kapcsolatos javítási igényt maradéktalanul tudnak teljesíteni. Minden szerelőjüknek az alapvető műszaki tudásával a márkaspecifikus tudás is párosul, ezért minden szerelőjük ért a Zallys gépekhez is.
Jelenleg 26 szerelőjük dolgozik 20 szervizautóval, országszerte. Ha a helyzet úgy kívánja, akkor vállalnak sürgős kiszállást, kihelyezett szervizelést is. Amennyiben a meghibásodott járművet a műhelyükbe kell szállítani, úgy erre egy nagyon jól felszerelt, valamivel nagyobb, mint 500 nm-es javítóműhely áll rendelkezésre.
Amit még érdemes tudni a szervizfeladatokat ellátó Pagát Gold Zrt.-ről, hogy rendelkeznek ISO 9001 minőségirányítási- és ISO 14001 környezetközpontú irányítási tanúsítványokkal. Ezek megléte garantálja, hogy feladatuk elvégzését szabályok szerint végzik, és mivel fontos számukra a környezet megóvása, ezért a vonatkozó jogszabályok betartására mellett nagy hangsúlyt fektetnek a folyamatos környezetkímélő megoldásokra.
*270/2020. (VI. 12.) Korm. rendelet az egyes tartós fogyasztási cikkekre vonatkozó kötelező jótállásról szóló 151/2003. (IX. 22.) Korm. rendelet, valamint az egyes javító-karbantartó szolgáltatásokra vonatkozó kötelező jótállásról szóló 249/2004. (VIII. 27.) Korm. rendelet módosításáról
*249/2004. (VIII. 27.) Korm. rendelet az egyes javító-karbantartó szolgáltatásokra vonatkozó kötelező jótállásról
Összehasonlít
* Zallys JESPI L Hosszított platformos anyagmozgató kézikocsi *
Zallys, Zallys anyagmozgató, Zallys elektromos kézikocsi
0 Ft
A Zallys JESPI L hosszított anyagmozgató kézikocsi ideális megoldás a kézi rakománymozgatás kiküszöbölésére.
Főbb jellemzői:
- keskeny nyomtávval a maximális teherbírása 500 kg;
- pneumatikus kerekekkel beltéri és kültéri használatra is alkalmas, akár egyenetlen talajon is;
- 5 fokozatban állítható sebesség;
- lejtőkön is használható.
Teljesítménnyel kapcsolatos információk:
- maximális sebesség: 5,5 km/h;
- maximum 30% dőlésszögű terepen használható;
- teherbíróképessége: maximum 1.000 kg;
- vontatóképessége: maximum 3.000 kg (a terepviszonyok függvényében változik);
- maximális vontatóereje: 1.600 N;
- vibráció: <2,5 m/s²;
- a kezelőnél mért zajszint: <70 dB.
A JESPI L prospektusát itt tudja megnyitni!
https://youtu.be/oQ_DSpdMxjU
Kedvencekhez
Kosárba teszemÁrajánlatot kérek
Gyorsnézet
Összehasonlít
* Zallys M5, Ipari tolóberendezés *
Zallys, Zallys ipari tolóberendezés, Zallys Ipari vontató
0 Ft
A Zallys M5 ipari tolóberendezés főbb jellemzői:
- Atex és IECEx tanúsítvánnyal rendelkezik, mely alkalmassá teszi potenciálisan robbanásveszélyes környezetben való használatra;
- pneumatikus kerekekkel beltéri és kültéri használatra is alkalmas, akár egyenetlen talajon is;
- sebességváltó-gomb az 5 fokozatú beállításhoz;
- tartozékok és vontatószerkezetek széles választéka.
Teljesítménnyel kapcsolatos információk:
- maximális sebesség: 5,5 km/h;
- maximum 15% dőlésszögű terepen használható;
- vontatóképessége: maximum 4.000 kg (a terepviszonyok függvényében változik);
- maximális vontatóereje: 1.800 N;
- vibráció: <2,5 m/s²;
- a kezelőnél mért zajszint: <70 dB.
https://youtu.be/quglzMgU-qI
Kedvencekhez
Kosárba teszemÁrajánlatot kérek
Gyorsnézet
Összehasonlít
* Zallys K3 Személyállásos vontató, kis rakodóval *
Zallys, Zallys személyállásos vontató
0 Ft
A Zallys K3 személyállásos vontató ideális megoldás a kézi tehermozgatás kiküszöbölésére és a mozgás felgyorsítására.
Főbb jellemzői:
- pneumatikus kerekekkel beltéri és kültéri használatra is alkalmas, akár egyenetlen talajon is;
- standard vagy testre szabható vontatószerkezetek széles választéka.
Teljesítménnyel kapcsolatos információk:
- maximális sebesség: 12 km/h;
- maximum 15% dőlésszögű terepen használható;
- vontatóképessége: maximum 1.000 kg (a terepviszonyok függvényében változik);
- teherbíróképessége: maximum 250 kg;
- a legkisebb fordulókör sugara: 2.100 mm
- vibráció: <2,5 m/s²;
- a kezelőnél mért zajszint: <70 dB.
A K3 prospektusát itt tudja megnyitni!
https://youtu.be/RlIcUA6nqJM
Kedvencekhez
Kosárba teszemÁrajánlatot kérek
Gyorsnézet
Összehasonlít
* Zallys R7R Távvezérelt transzporter *
Zallys
0 Ft
A Zallys R7R távvezérelt transzporter egy rendkívül sokoldalúan felhasználható jármű.
Főbb jellemzői:
- futóművel nem rendelkező objektumok szállítását valósítja meg, szinte bármilyen terepen;
- pneumatikus kerekekkel beltéri és kültéri használatra is alkalmas, akár egyenetlen talajon is;
- fordulékony;
- 5 fokozatban állítható sebesség;
- standard vagy testre szabható tartozékok széles választéka.
Teljesítménnyel kapcsolatos információk:
- maximális sebesség: 5,5 km/h;
- maximum 15% dőlésszögű terepen használható;
- teherbíróképessége: maximum 2.000 kg;
- a legkisebb fordulókör sugara: 12.000 mm
- vibráció: <2,5 m/s²;
- a kezelőnél mért zajszint: <70 dB.
Az R7R prospektusát itt tudja megnyitni!
https://www.youtube.com/watch?v=C7ePj1yXJZ4
Kedvencekhez
Kosárba teszemÁrajánlatot kérek
Gyorsnézet
Összehasonlít
* Zallys M15 Elektromos kézikocsi *
Zallys, Zallys elektromos kézikocsi
0 Ft
A Zallys M15 Elektromos kézikocsi főbb jellemzői:
- szuperelasztikus kerekekkel beltéri használatra;
- sebességszabályozás potenciométerrel;
- tartozékok széles választéka.
Teljesítménnyel kapcsolatos információk:
- maximális sebesség: 5,5 km/h;
- maximum 15% dőlésszögű terepen használható;
- teherbíróképessége: maximum 500 kg;
- vibráció: <2,5 m/s²;
- a kezelőnél mért zajszint: <70 dB.
Az M15 prospektusát itt tudja megnyitni!
https://www.youtube.com/watch?v=tw2SKjfByh8
Kedvencekhez
Kosárba teszemÁrajánlatot kérek
Gyorsnézet
Összehasonlít
* Zallys K5 Ipari komissiózó *
Zallys
0 Ft
A Zallys K5 ipari komissiózó alacsony szintre ideális megoldás a kézi rakománymozgatás kiküszöbölésére és a mozgás felgyorsítására.
Főbb jellemzői:
- fordulékony;
- szuperelasztikus kerekekkel felszerelve, beltéri használatra;
- opcionális gomb a 2 fokozatú sebesség-beállításhoz.
Teljesítménnyel kapcsolatos információk:
- maximális sebesség: 10 km/h;
- maximum 5% dőlésszögű terepen használható;
- teherbíróképessége: maximum 500 kg;
- a legkisebb fordulókör sugara: 2.100 mm
- vibráció: <2,5 m/s²;
- a kezelőnél mért zajszint: <70 dB.
A K5 prospektusát itt tudja megnyitni!
https://youtu.be/LQ3HFHGASAs
https://youtu.be/j3R7QJemOzg
Kedvencekhez
Kosárba teszemÁrajánlatot kérek
Gyorsnézet
Összehasonlít
* Zallys DUMPER-JET Elektromos talicska, 500kg-ig *
Zallys, Zallys elektromos talicska
0 Ft
A Zallys DUMPER-JET Elektromos talicska főbb jellemzői:
- ideális megoldás az adalékanyagok kézi mozgatásának kiküszöbölésére;
- pneumatikus kerekekkel beltéri és kültéri használatra is alkalmas, akár egyenetlen talajon is;
- a talicska puttonya ellenáll a korróziónak.
Teljesítménnyel kapcsolatos információk:
- maximális sebesség: 5,5 km/h;
- maximum 30% dőlésszögű terepen használható;
- teherbíróképessége: maximum 500 kg;
- vibráció: <2,5 m/s²;
- a kezelőnél mért zajszint: <70 dB.
A DUMPER-JET prospektusát itt tudja megnyitni!
https://youtu.be/FIUz8ZRUYx0
Kedvencekhez
Kosárba teszemÁrajánlatot kérek
Gyorsnézet
Összehasonlít
* Zallys M6.5, Ipari kocsimozgató *
Zallys, Zallys Ipari vontató, Zallys kocsimozgató
0 Ft
A Zallys M6.5 ipari kocsimozgató főbb jellemzői:
- Atex és IECEx tanúsítvánnyal rendelkezik, mely alkalmassá teszi potenciálisan robbanásveszélyes környezetben való használatra;
- pneumatikus kerekekkel beltéri és kültéri használatra is alkalmas, akár egyenetlen talajon is;
- sebességváltó-gomb az 5 fokozatú beállításhoz;
- tartozékok és vontatószerkezetek széles választéka.
Teljesítménnyel kapcsolatos információk:
- maximális sebesség: 4,0 km/h;
- maximum 15% dőlésszögű terepen használható;
- vontatóképessége: maximum 6.000 kg (a terepviszonyok függvényében változik);
- teherbíróképessége: maximum 300 kg;
- maximális vontatóereje: 2.400 N;
- vibráció: <2,5 m/s²;
- a kezelőnél mért zajszint: <70 dB.
Az M6.5 prospektusát itt tudja megnyitni!
https://youtu.be/RVGMHHWhmDA
Kedvencekhez
Kosárba teszemÁrajánlatot kérek
Gyorsnézet
Összehasonlít
* Zallys JAY 800 Metszőkocsi szőlőültetvényekre *
Zallys
0 Ft
A Zallys JAY 800 Nem csak szőlőültetvényeken használható! … de a Zallys JAY 800 ideális megoldás a szőlőültetvények begyűjtésére és metszésére. A Zallys JAY 800 egy környezetbarát és professzionális jármű, amellyel könnyebben dolgozhat ahol hasznát tudja venni.
Főbb jellemzői:
- az ülése 360°-ban elforgatható;
- maga a jármű is fordulékony;
- pneumatikus kerekekkel felszerelve;
- kétfokozatú sebességállító gomb (opcionális);
- standard és egyedi tartozékokkal is lehet választani.
Teljesítménnyel kapcsolatos információk:
- maximális sebesség: 5 km/h;
- maximum 15% dőlésszögű terepen használható;
- teherbíróképessége: maximum 250 kg;
- vibráció: <2,5 m/s²;
- a kezelőnél mért zajszint: <70 dB.
A JAY800 prospektusát itt tudja megnyitni!
https://youtu.be/TcLN59M4G0Y
Kedvencekhez
Kosárba teszemÁrajánlatot kérek
Gyorsnézet
Összehasonlít
* Zallys M6.5 LIFT, Emelőszerkezetes ipari kocsimozgató *
Zallys, Zallys Ipari vontató, Zallys kocsimozgató
0 Ft
A Zallys M6.5 LIFT, emelőszerkezetes ipari kocsimozgató főbb jellemzői:
- emelőszerkezettel van ellátva;
- Atex és IECEx tanúsítvánnyal rendelkezik, mely alkalmassá teszi potenciálisan robbanásveszélyes környezetben való használatra;
- pneumatikus kerekekkel beltéri és kültéri használatra is alkalmas, akár egyenetlen talajon is;
- sebességváltó-gomb az 5 fokozatú beállításhoz;
- tartozékok és vontatószerkezetek széles választéka.
Teljesítménnyel kapcsolatos információk:
- maximális sebesség: 4,0 km/h;
- maximum 15% dőlésszögű terepen használható;
- vontatóképessége: maximum 6.000 kg (a terepviszonyok függvényében változik);
- teherbíróképessége: maximum 300 kg;
- maximális vontatóereje: 2.400 N;
- vibráció: <2,5 m/s²;
- a kezelőnél mért zajszint: <70 dB.
Az M6.5 LIFT prospektusát itt tudja megnyitni!
https://youtu.be/RVGMHHWhmDA
Kedvencekhez
Kosárba teszemÁrajánlatot kérek
Gyorsnézet
Összehasonlít
* Zallys K2 Személyállásos vontató, 850 kg-ig *
Zallys, Zallys személyállásos vontató
0 Ft
A Zallys K2 személyállásos vontató ideális megoldás a kézi tehermozgatás kiküszöbölésére és a mozgás felgyorsítására.
Főbb jellemzői:
- nyomot nem hagyó gumikkal;
- 5 fokozatban állítható sebesség;
- standard vagy testre szabható vontatószerkezetek széles választéka.
Teljesítménnyel kapcsolatos információk:
- maximális sebesség: 10 km/h;
- maximum 15% dőlésszögű terepen használható;
- vontatóképessége: maximum 850 kg (a terepviszonyok függvényében változik);
- maximális vontatóereje: 800 N;
- a legkisebb fordulókör sugara: 1.900 mm
- vibráció: <2,5 m/s²;
- a kezelőnél mért zajszint: <70 dB.
A K2 prospektusát itt tudja megnyitni!
https://www.youtube.com/watch?v=SWgW4m9-YoQ
Kedvencekhez
Kosárba teszemÁrajánlatot kérek
Gyorsnézet
Összehasonlít
* Zallys JACK L Üléses vontató *
Zallys
0 Ft
A Zallys JACK L üléses vontatója ideális megoldás lehet mind a kézi rakománymozgatás kiküszöbölésére, mind a mozgás felgyorsítására.
Főbb jellemzői:
- pneumatikus kerekekkel beltéri és kültéri használatra is alkalmas, akár egyenetlen talajon is;
- kétfokozatú sebességállító gomb (opcionális);
- tartozékok és vontatószerkezetek széles választéka.
Teljesítménnyel kapcsolatos információk:
- maximális sebesség: 12 km/h;
- maximum 15% dőlésszögű terepen használható;
- teherbíróképessége: maximum 500 kg;
- vontatóképessége: maximum 1.500 kg (a terepviszonyok függvényében is változik);
- maximális vontatóereje: 500 N (standard verzió) és 1.500 N (magasabb kategóriás verzió);
- vibráció: <2,5 m/s²;
- a kezelőnél mért zajszint: <70 dB.
A JACK L prospektusát itt tudja megnyitni!
https://youtu.be/OmrssNlG9NY
Kedvencekhez
Kosárba teszemÁrajánlatot kérek
Gyorsnézet
